ÖNKÉP Molnár Marinettával

A Mr. Bigek és az elköteleződés paradoxona

Bizonyára sokan emlékszünk a Sex és New York Carrie Bradshawjára, aki kiélvezvén a szingli lét örömeit, sok csalódással a háta mögött boncolgatja a szerelem témakörét. Több barátnőmmel a mai napig megnézzük a sorozat különböző részeit –, megdöbbentő, hogy van, aki szó szerint idéz jeleneteket -, a filmekről nem is beszélve. Na és persze ott a férfi is, aki az összes évadon keresztül a főhősnő áhított szerelme – Mr. Big. Amikor tizenévesen néztük a sorozatot, elképzelhetetlennek tartottuk, hogy majd’ 20 év múlva élesben is találkozhatunk a fel-feltűnő pasikkal, akik egyszer mindent megtesznek a szeretett nőért, majd kámforrá válnak és legközelebb egy másik hölgy oldalán láthatjuk viszont őket. Ez persze fáj. És talán a legkönnyebb általánosítani és ítélkezni, mondván „sajnos megbízhatatlanok a mai férfiak”… A coaching alkalmaimon számos férfi keres fel karrierrel kapcsolatos elakadásokkal, amik mögött sok esetben a magánéleti nehézségeik állnak. Ezen esetek alapján bizton állíthatom: nem ilyen egyszerű a képlet.

Miután megjelent a „Született feleség mindenáron(?)” írásom, számos úr/srác keresett meg azzal, hogy meg kellene fogalmaznom a történet (karrier vagy magánélet) másik oldalát is, hiszen az legalább annyi kérdést vet fel, mint a női. Ezért most elmesélem Nektek Levente történetét.

Leventével az irodájához közeli parkban találkoztunk először – mondván könnyebben meg tud nyílni a szabad levegőn -, és meglepetésemre hozott két kávét, szendvicset és süteményt az egyik kávézóból. El is nevettem magam, hogy azt hittem ez egy coaching megbeszélés lesz, nem pedig piknik. Ő is nevetett, majd magabiztosan rávágta, hogy nem fog étlen szomjan hagyni, mert higgyem el, ez nem az a rövid és egyszerű beszélgetés lesz.

Levente 38 éves jogász, hozzám azért fordult, mert azt érezte, megteremtette az egzisztenciáját, elérte, amit szeretett volna a munkájában, nem okoz gondot, ha megtetszik neki egy közel 1 millió forintos óra, és igazából bármelyik nőt megkaphatná, de mégsem boldog. Kiégett. Eddigi tapasztalatom szerint az üzleti világban a férfiaknál a 38 éves kor a kánaán időszaka. Amikor már letettek valamit az asztalra, egyre feljebb és feljebb lépkednek a ranglétrán, kellő önbizalommal rendelkeznek és élvezik a kihívásokat, akár csak a kockázatot. Éppen ezért meglepő volt számomra, hogy ez az ereje teljében lévő férfi a kiégést emlegeti – valószínűleg láthatta is az arcomon, mert rögtön belekezdett a történetébe.

Szegényebb családban nevelkedett, ahol már korán felnőttként kellett viselkednie és édesanyját támogatnia. Mondtam is, hogy valószínűleg nem véletlen ez a gondoskodó attitűd, hogy egy „üzleti” megbeszélésre hoz nekem ételt, italt, és folyamatosan mosolyog. „Milyen jó kis álarc, ugye?” Megindító volt nézni ennek a férfinek az arcát, aki kerülte a tekintetemet. Mivel később bólogattam csak, így kénytelen volt a szemembe nézni. Onnantól nem volt mosoly.

Míg egy nőtől legtöbbször azt várják el kiskorában, hogy jól nevelt, jó tanuló, csinos, kedves legyen, addig a férfiakba sokszor azt nevelik, hogy apa után ő a férfi a házban, neki kell vigyáznia a kishúgára, ha elesik – katonadolog, nem sírunk, de persze szidás jár a verekedésért. Minden gyerek más és más személyiség, ezek az elvárások adhatnak egy biztonságos keretet, de nem mindenkiből ugyanazt a reakciót váltják ki. Levente esetében, ahol apuka nem vetette meg az italt, anyuka ezt elnézte, hiszen „olyan nagy a teher apátokon, tönkreteszi a munka és mégsem ismerik el”, nem volt olyan könnyű kivívni édesapa elismerését, aki nem rejtette véka alá, hogy csalódott Leviben, amiért nem válogatták be a városi focicsapatba. Arra persze senki nem volt kíváncsi, hogy egyáltalán szereti-e a focit, hiszen „melyik fiú nem szereti a focit?”. Apuka nem tudta, hogy sokan. Többek között a fia sem. 

Később jött a folyamatos noszogatás, hogy mi van a lányokkal? „Oda kell ám figyelni, olyanok ezek, hogy rögtön odalesznek érted és gyereket akarnak.” Miután meglett a diploma, megváltozott az álláspont, jött az „élvezd ki az életet fiam, mert utána már nem engedi a nő” korszak, és záróakkordként, úgy Levi 30 éves korára apuka újabb intelme következett: „most már szerezz valakit, anyád unokázna”. Huhh. Ezt hallgatni is nyomasztó volt. Levente gyerekkorától azt a programot kapta, hogy a nőtől tartani kell, nehogy teherbe essen, majd ha összejössz vele, utána már vége a „jóvilágnak”, de azért valamit mégiscsak lépni kell, hogy nagyika babázhasson. Így nem csoda, hogy az alapvetően érzelmes fiú bár összejött lányokkal, valahogy egy pont után mégsem hagyta, hogy komolyabbra forduljon a kapcsolat. Nem véletlen, hogy megkapta a „megbízhatatlan pasi” és az „ő is csak olyan mint a többi” címkét. De volt, akihez kötődött is – Beának hívták a lányt -, nem tudott elszakadni tőle, mégis újra és újra elhagyta. És akkor jöttek a köztes állomások, önbizalom-növelő randik, kalandok, kisebb kapcsolatok, de valahogy mindig visszatért Beához, aki melegséget árasztott, megértő volt, és visszafogadta, bár az idő múlásával – érthető módon - apadt a lelkesedése. Levi ezt is annak tudta be, hogy biztos már többet akar, nem elég neki, hogy szereti, és a pánik újabb lelépéshez vezetett. „Nem értette meg, hogy én még nem vagyok érett a házassághoz, gyerekvállaláshoz.” Kérdeztem, mi az, hogy érett? „Ok, akkor nem érett, csak még nem akartam ezzel elvágni az életem.” Kíváncsi voltam, hogy mit jelent az, hogy elvágja az életét. „Nem is tudom. Igazából tényleg nem tudom. Most, hogy így beszélgetünk erről, nem értem, miért mondtam ezt.”

A hosszas beszélgetésből kiderült, hogy Levente – ha túljutunk az „óvakodj a nőtől, mert veszélyes” programon -, kimondottan szeretne egy stabil, szerető hátteret. „Furcsa, most úgy érzem, mindig is erre vágytam. Ez hihetetlen. Akkor miért cselekedtem ez ellen?” 

A további alkalmaink főleg ennek megválaszolásával és az új cél felállításával és elérésével teltek. Miután Levente felismerte a saját béklyóját és sikerült új nézőpontból látnia saját magát, az életét, a lehetőségeit, új erőre kapott. 
Megható volt látni, hogy ez a férfi 38 éves korára talált rá saját útjára, igazára, és most tudta meg, mit gondol ő - és nem apuka, anyuka, vagy a haverok - valójában a nőkről, kapcsolatokról. Gyökeres változás következett az életében. Beát ugyan már nem tudta visszahódítani, de eljegyzett egy helyes tanárnőt, és elindította saját vállalkozását. 

Tudom, ez sokaknak nem mentség arra, hogy miért tűnik el sok férfi néhány randi után. Arra sem, hogy miért szakítanak mielőtt komolyabbra fordulna egy kapcsolat. Minden eset más és más. Azzal viszont nincs mit tenni, hogy nem sürgethetjük mások érési folyamatát és saját benső munkáját. Ítélkezni felesleges. Van, aki 38 évesen eszmél rá, min kell változtatnia, van, akinek még több idő kell ehhez. Mi csak arról dönthetünk, hogy kivárjuk-e ezt az időt, vagy a saját életünkre koncentrálunk.