Üdvözöllek!

Molnár Marinetta vagyok, coach, szervezet-és vezetőfejlesztő, tréner.

Pályámat színészként kezdtem, majd egy éles váltással közgazdászként a pszichológia, viselkedéselemzés és tanácsadás területén bővítettem tudásom (pszichológiát, kriminál- és individuálpszichológiát, pszichoterápiát illetve coachingot tanultam) és bizonyossá vált számomra: az én hivatásom az emberek támogatása abban, hogy elérjék céljaikat - legyen az üzleti vagy magánéleti. Vallom, hogy ha azzal foglalkozol, amit szeretsz és az utadon vagy, a siker és az igazi flow-élmény nem maradhat el: én például rövid időn belül, huszonévesen lettem egy nemzetközi vállalat HR és kommunikációs vezetője, ahol frissen végzett coachként lehetőségem nyílt azonnal gyakorlatba ültetni a tudásom. Ezután számos szektorban tevékenykedtem, hol szervezetfejlesztőként, coachként, trénerként vagy éppen HR Directorként, de az egyéni/csoportos fejlesztés, támogatás,problémamegoldás mindenhol szerves - és vélhetően a leghasznosabb - része volt a munkámnak. 

Az évek alatt azt tapasztaltam, hogy úgy tudom leginkább segíteni az embereket, ha igazán látom és értem őket, őszintén hiszek bennük és a lehető legtöbb aspektusból, nyitottan tudok rávilágítani a megoldandó problémájukra. Az elmúlt 15 évben én is temérdek segítő: pszichológus, kineziológus, terapeuta, coach vagy akár buddhista tanító szemléletmódját, módszereit tapasztalhattam meg a saját bőrömön is, elvégeztem számos képzést, tanfolyamot is a tudományostól kezdve az agykontrollon át a spirituálisig, és kialakítottam a magam sajátos hitrendszerét, eszköztárát, holisztikus látásmódját, ahol a racionalitás és a lélek tökéletes harmóniában vannak. Talán Popper Péter szemléletmódja áll hozzám legközelebb: "...alapvetően szkeptikus ember vagyok. Hozzáteszem, a szónak a jó értelmében, vagyis nem úgy, hogy semmiben sem hiszek, hanem úgy, hogy mindent lehetségesnek tartok." 

Természetesen a mélypontok engem sem kerültek el , sőt: volt, hogy az életem összes területe egyszerre omlott össze és még egy tragédia is tetézte mindezt. Talán ezért is érte meg a több, mint 15 éves kőkemény önismereti munka, hogy ebből az időszakból is erőt tudtam meríteni és arra használni, hogy tapasztalataimmal másokat segíthessek. 

Amennyiben úgy érzed, elakadtál vagy változtatni szeretnél az életeden, kérlek keress bizalommal a megadott elérhetőségeimen, és közösen kitaláljuk, melyik a Számodra és céljaid eléréséhez leginkább megfelelő út. 

Kapcsolat

info@onkep.com


Megtalálsz még itt

© Copyright Marinetta