MOLNÁR MARINETTA 

Pályámat színészként kezdtem, majd egy éles váltással közgazdászként a pszichológia, viselkedéselemzés és tanácsadás területén bővítettem tudásom (pszichológiát, kriminál- és individuálpszichológiát illetve coachingot tanultam) és bizonyossá vált számomra: az én hivatásom az emberek támogatása abban, hogy elérjék céljaikat - legyen az üzleti vagy magánéleti. Vallom, hogy ha azzal foglalkozol, amit szeretsz és az utadon vagy, a siker és az igazi flow-élmény nem maradhat el: én például rövid időn belül, huszonévesen lettem egy nemzetközi vállalat HR és kommunikációs vezetője, ahol frissen végzett coachként lehetőségem nyílt azonnal gyakorlatba ültetni a tudásom. Ezután számos szektorban tevékenykedtem felsővezetőként, hol szervezetfejlesztőként, coachként, trénerként, kommunikációs szakértőként vagy éppen HR Directorként, de az egyéni/csoportos fejlesztés, támogatás,problémamegoldás mindenhol szerves - és vélhetően a leghasznosabb - része volt a munkámnak. 

Az évek alatt azt tapasztaltam, hogy úgy tudom leginkább segíteni az embereket, ha igazán látom és értem őket, őszintén hiszek bennük és a lehető legtöbb aspektusból, nyitottan tudok rávilágítani a megoldandó problémájukra. Az elmúlt 15 évben én is temérdek segítő: pszichológus, kineziológus, terapeuta, coach vagy akár buddhista tanító szemléletmódját, módszereit tapasztalhattam meg a saját bőrömön is, elvégeztem számos képzést, tanfolyamot is a tudományostól kezdve az agykontrollon át a spirituálisig, és kialakítottam a magam sajátos hitrendszerét, eszköztárát, holisztikus látásmódját, ahol a keleti és nyugati filozófia, illetvea racionalitás és a lélek tökéletes harmóniában vannak. Talán Popper Péter szemléletmódja áll hozzám legközelebb: "...alapvetően szkeptikus ember vagyok. Hozzáteszem, a szónak a jó értelmében, vagyis nem úgy, hogy semmiben sem hiszek, hanem úgy, hogy mindent lehetségesnek tartok." 

GERENDÁS ÉVA

Amikor az általános iskola első osztályában kitüntetést kaptam a közösségért végzett munkámért még nem sejtettem, hogy sorsom megpecsételődött. Csak később vált világossá számomra és tudatosan pedig 19 éve vallom, hogy a flow élményt számomra azt jelenti, amikor embertársaim, ügyfeleim, kollégáim a közös munka során bizalmukba avatnak és együtt tárjuk fel a fejlődésük lehetséges irányait és osztozom az önreflexió és az önismereti munka során megjelenő „aha” élményük örömében. Szupervízorként Szervezetfejlesztőként, coachként az önmagamról való tanulás életem része lett. Az évek során megismertem több tudományos pszichológia módszertant, melyeket a saját élményű önismereti tanulásokkal, meditációkkal és spirituális élményekkel integráltam. Célom, hogy minél több embert kísérjek és támogassak saját felfedező, önismereti útján annak érdekében, hogy boldogabban, tudatosabban éljük meg életünk gyönyörű és kihívásokkal teli napjait.


LEGERSZKI KRISZTINA

Gyerekkorom óta érdekel az emberi lélek. Egyik meghatározó emlékem az általános Iskolából, amikor én tudtam a választ arra, hogy a mesebeli királylánynak, mi nyomja a szívét. Emlékszem sokáig jelentkeztem míg szólítottak végre. Sose jelentkeztem addig. De ebben annyira biztos voltam, mint addig semmiben kis életemben. Ez indított el a színészi pályán is. Nagyon érdekeltek az emberi személyiségek, sorsok, hogy valaki mitől lesz olyan, amilyen. A játékörömöt kiélve egy-egy szerep megformálásával sokat tanultam meg a különböző karakterek pszichéjéről, lélektanáról. Életemben nagyon meghatározó szerepet tölt be a hit, a spiritualitás. Hiszem, hogy mind Egyről beszél, más perspektívából. Jógaterápiás tanácsadóként az általam használt technikáksegítségével az adott problémák egy olyan megvilágításba kerülnek, ahol immáron világossá válik, hogy bármely nehézség "értünk", a mi fejlődésünkért van.

SZÁNTÓ ERIKA

Az emberekkel való kapcsolódás érzése nagyon korán kialakult bennem, már gyermekként is vonzottak és lenyűgöztek az emberi kapcsolatok és a mögöttük rejlő érzelmek, hálózatok. Közel 10 éve adódott az első olyan lehetőség, ahol közelebb kerültem ehhez a területhez és kipróbálhattam a közösségi segítő szerepet. Egy helyi civil szervezethez csatlakoztam, mint önkéntes és ifjúsági segítő. Az itt eltöltött évek alatt tapasztalatot szereztem a non-formális oktatás területén nemzetközi környezetben, valamint meghatározó szerepet játszott a későbbi karrier utamban is. Rövid közszférában eltöltött kitérő után, Marinetta mentorálása alatt ismertem meg a HR szakma csínját-bínját, valamint az önismeret alapjait különböző technikákon keresztül. Az elmúlt években HR területen tevékenykedtem mind multinacionális, SSC, mind KKV szektorban. Az ÖNKÉP munkáját elsősorban a háttérből támogatom, mint koordinátor. 

© Copyright Önkép